Euroventures

 

A Euroventures Közép-Kelet Európa egyik legrégebben működő, vezető, független private equity és kockázati tőke befektetője, a HVCA (Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület) alapító tagja.

1989 óta négy befektetési alapot kezelnek / kezeltek. Olyan vonzó iparágakban működő, tőzsdén nem jegyzett cégekbe fektetnek, akiknek kiváló menedzsment társai lehetnek abban, hogy kiemelkedően sikeres regionális vállalatot hozzanak létre közösen. Ez a megközelítés jellemezte eddigi közel 50 korábbi és jelenlegi befektetésüket. Kiemelt figyelmet fordítanak a kezdő, illetve az innovatív vállalkozásokra is.

A sikeres portfóliócégeik üzleti terveinek megvalósításához szükséges irányítás teljes eszköztárát és egyben felelősségét is a vonatkozó menedzsment kezében hagyják, alapvetően nem céljuk beavatkozni a napi szintű operatív ügyekbe, és korlátozni a menedzsment kreativitását és rugalmasságát.

A befektetett tőkén felül iparági és szakmai tapasztalataikkal, kiterjedt kapcsolatrendszereikkel támogatják portfóliócégeiket.

Eddigi befektetéseik: Euroventures

Cégünk és szakértőink jelentős tapasztalattal rendelkeznek a Euroventures várható és tipikus befektetési feltételeit, elvárásait illetően, köszönhetően a korábbi közös projekteknek, tranzakcióknak. Így hatékonyan és nagyon hasznosan tudunk egy velük való befektetést, tranzakciót támogatni.

Keresse kollégáinkat!

Ügyfeleink, Partnereink így látják, ahogy dolgozunk: Rólunk mondták