Bejegyzés

Cégeladások, felvásárlások – érdemes-e céget eladni 2021-ben?

2020-ban a cégeladások, felvásárlások és összeolvadások piaca (M&A) a világjárvány következtében globálisan visszaesett az előző évhez képest – ahogy sok más szektor is. Az első féléves adatok összeomlást mutattak, ám amint az első sokk után bízni kezdtek a befektetők abban, hogy a világ talán még nem ér véget most, és a szereplők is alkalmazkodtak a következményekhez, megtanultak videocall-on keresztül, az egyébként kulcsfontosságú személyes találkozók nélkül, „online” céget venni, a tranzakciók új erőre kaptak.

Idén pedig folytatódhat a növekedés, hiszen a felvásárlásoknak számos hajtóereje lesz 2021-ben.

Cégeladások, felvásárlások: mélyrepülés után erős fellendülés

Az új koronavírus tavaly mindenkinek felforgatta az életét, a járvány pedig az M&A piacot sem hagyta érintetlenül. Míg az első félév tranzakciós számai tragikus képet festettek fel, addig 2020 második féléve elképesztő eredményeket produkált. Vélhetően a tavasszal leállt, „bedugult” tranzakciók is részben megvalósultak, így végül az év összképe a Mergermarket adatai szerint csak kb. 7%-os visszaesést mutat 2019-hez képest, így a globális tranzakciós volumen 2020-ban 3163 milliárd dolláron alakult.

Mindeközben Európában 5%-kal magasabb lett a tranzakciók összértéke az előző évhez képest, ami elérte a 847 milliárd dollárt. Érzékeltetésül: míg az első félév 294 milliárd, addig a második félév 553 milliárd volt, ami majdnem duplázást jelent. A technológiai szektorban megvalósult tranzakciók összértéke 120 milliárd dollárt tett ki, amire nem volt még példa az adatok rögzítése óta, abszolút rekord.

Érthető módon a tavaszi lezárások kérdőjeleket vetettek fel a vállalkozások bevételi tervei és kilátásai kapcsán, megnehezítettek egy lehetséges cégfelvásárlást is. Magunk is belefutottunk olyan helyzetbe, hogy egy német befektető visszalépett, mondván, nem fog elkölteni sok millió eurót úgy, hogy nem volt lehetősége megnézni az utazási korlátozások miatt a céget, a telephelyet, és nem tudott találkozni a menedzsmenttel sem. Valljuk be, érthetőek ezek az érvek.  A második félév lendülete azonban bizakodásra ad okot az idei évre vonatkozóan is.

2021-es várakozások – nemcsak étvágy, de pénz is van

A West Monroe & Mergermarket kutatása szakmai és pénzügyi befektetőket kérdezett meg, hogy készülnek az idei évre, milyenek a várakozásaik. A válaszadók kb. 70%-a tervez legalább egy akvizíciót évente 2021 és 2022 során is. Azaz nemcsak étvágy, hanem pénz is van.

Pénz van és lesz is

A befektetők továbbra is rengeteg szabad, elkölthető forrással rendelkeznek. Csak az intézményi szereplőknél hozzávetőlegesen 1700 milliárd dollár befektethető tőke várja a jó célpontokat. Hogy lehet-e ez több, csak rajtuk múlik. 10-ből 9 alapkezelő úgy nyilatkozott, hogy nem látja komolyabb akadályát annak, hogy új alapot indítsanak, vagy további forrásokat vonjanak be a meglévő alapjaikba. Sorban állnak náluk az LP-k (azaz azok a befektetők, akik a kockázati vagy magántőke alapokba pénzt tesznek, de operatív módon nem vesznek részt az alap tevékenységében, a döntéshozatalban). A kvázi nulla kamatkörnyezetben nyilván a pénz helyet keres a megtérülésre. Már „csak” el kell költeni.

Kettészakadt a piac

A célpontok szempontjából egy érdekes és fájdalmas kettőség jellemzi már most a piacot. Egyrészt ott vannak a világjárvány által közvetlenül vagy közvetetten érintett vállalkozások, vélhetően legyengülve, akár még ki is szolgáltatva. Vannak tulajdonosok, akik nem akarnak újabb 3-5 évet keményen dolgozni, mire visszatornázzák a bevételeket, eredményt a pre-COVID időszakra. Nyugdíjba akarnak menni, el szeretnék adni a vállalatot. Sajnos gyenge tárgyalási pozícióban érheti őket a tranzakció, jó eséllyel nem remélhetnek kiemelkedő cégértéket (sőt, lehet, hogy az idő előrehaladtával még kevesebbet kaphatnak a vállalkozásért).

A túloldalon pedig felértékelődik a biztos, stabil bevétel, kiszámítható növekedés (az úgynevezett ismétlődő bevétel preferált!), akinek a válság ellenére is jól megy. Ha kevés a jó célpont, ezen kivételes helyzetben lévő vállalkozások árazása nőhet is.

Tehát vannak, akikért nagyon sokat fognak fizetni, és lesznek, akik rosszabbul járnak a cégeladás, felvásárlás során a COVID-19 járványnak és a válságnak „köszönhetően”.

Mely szektorok profitálhatnak?

Miközben visszaesett a tranzakciós piac 2020-ban, addig a technológiai szektorban megvalósult akvizíciók, tranzakciók száma sosem látott szintre emelkedett. Nem kérdés, hogy a trend folytatódni fog. Azok a vállalkozások, amelyek megoldásai a digitális transzformációt támogatják, a big data és üzleti intelligencia területén működnek, vagy például az e-kereskedelemhez kapcsolódó technológiát fejlesztenek, minden bizonnyal jobb eséllyel várják az évet. Ugyanígy az egészségipar, a pharma, a biotech szektor továbbra is izgalmas lesz.

A jó célpontokért folyó verseny rákényszerítheti a befektetőket, vevőket, hogy gyorsabban lépjenek (akár megelőzve a publikus tranzakciós folyamatot), hatékonyan bonyolítsák le a tranzakciót. A szűkmarkúság pedig azt jelentheti, hogy lemaradnak a lehetőségről.

Mi hajtja a tranzakciókat? A szakmai befektetők motivációi

A pénzügyi befektetők mellett a stratégiai, szakmai befektetők lesznek a tranzakciók, akvizíciók motorjai. Az organikus növekedés helyett gyorsabban akarnak előrelépni, piacot, tudást, ügyfeleket szerezni. De vajon mi hajtja az ő döntéseiket a következő időszakban?

  • Diverzifikálás: új piacokra, új szektorokba való belépés, a termék-, szolgáltatás-portfólió bővítése. Amikor új szektorról beszélünk, akkor ma már valóban nagyobb lépések is gyakoriak: autóipari cég vesz szoftverfejlesztőt, élelmiszeripari cég adatelemzőt, az offline vállalkozás igyekszik az online irányba, és fordítva.
  • Nemzetközi terjeszkedés felgyorsítása: egy akvizícióval gyorsan beléphet a stratégiai vevő új földrajzi piacokra, időt és jelentős költségeket megtakarítva, alacsonyabb kockázat mellett (ami a töredezett régiónk esetén külön kihívás lenne).
  • Ellátási lánc biztonsága: a lezárások miatt sok vállalkozás szenvedett az alkatrészek, alapanyagok késése miatt, amire válasz lehet, ha „házon belülre kerül” egy kulcsbeszállító.
  • Lokális, regionális konszolidáció: a töredezett piacok esetén az egyes, kisebb-nagyobb szereplők felvásárlása, konszolidálása – ideálisan – hatékonyabb, nagyobb profitot termelő cégcsoportokat hozhat létre.
  • Európai „bajnokok” megerősítése: Európa felismerte, hogy fel kell vennie a versenyt az ázsiai és amerikai óriásvállalatokkal, ehhez szükséges a helyi, európai „bajnokok” létrehozása, az ő növekedésük, akvizíciók támogatása.
  • Verseny konszolidálása: néha azért kell megvenni egy céget, mert jobb a „trónkövetelőt” házon belül tudni, mielőtt nagyobb lesz nálunk és elveszi a piacunk… 

Vannak olyan ritkán tárgyalt szempontok is, amelyek talán első látásra nem tűnnek racionálisnak; a menedzsmentet „ütik” a tulajdonosok, hogy növekedjenek, vegyenek. Ahogy egy multi cég helyi ügyvezetője annak idején megfogalmazta: „Akvirálni fogunk… vagy én, vagy az utódom. De jobban szeretném, ha inkább én tenném.” Néha pedig a tranzakciót szorgalmazó vezető leginkább egy szép mérföldkővel szeretné gazdagítani az önéletrajzát.

Pozitív kilátások 2021-re – érdemes megkezdeni a felkészülést!

A kilátások ezek alapján pozitívak az idei és a következő évekre, ha cégeladásban vagy vásárlásban gondolkozunk. Mint röviden összefoglaltuk, a tranzakciók várható motivációi is szerteágazóak. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy – ahogy sok európai országban – hazánkban sem automatikus a nemzetközi befektetők részesedésszerzése, legalábbis 2021. június 30-ig miniszteri jóváhagyásra van szükség.

A vakcinák engedélyezésével, az oltások megindításával azonban egyre inkább látszik a fény az alagút végén. Mivel egy tranzakciónak – legalább – több hónapos átfutása van jellemzően, így a legtöbb befektető már a COVID-19 járvány utáni időszakra tervez a dealekkel, és a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek is így kell számolniuk, esetleg megkezdeni a felkészülést.

A bejegyzés Horgos Lénárd a Portfolio.hu-n a témában megjelent cikke nyomán készült.

Kockázati tőke piac és a járvány: mit mutatnak a 2020-as adatok?

A járvány és annak gazdasági hatásai, bizonytalansági tényezői miatt – talán nem meglepő módon – az első féléves hazai befektetési adatokban erőteljes visszaesés mutatkozott. A harmadik negyedévben ugyan már növekedés látszik, ám eközben a hasonló európai adatok alapján rekord év várható a kockázati tőke befektetések száma és volumene tekintetében. Nincs elég pénz itthon vagy más tényezők vannak a háttérben?

A járvány kitörése, a világgazdaság megrogyása természetesen a magán- és kockázati tőke piacra is kihat. A kiszámíthatatlan környezet megkérdőjelezi az üzleti terveket, a megvalósítási kockázatot és így a megtérülést is. Iparági elemzők óvatosságot vártak a befektetőktől az első hullám és a lezárások, korlátozások idejére.

Talán mondanom sem kell, hogy nagyon nem mindegy a GDP-nek és a vállalkozásoknak, hogy az a pár százmilliárd forint kivár vagy „fűti” a gazdaságot.

A kockázti tőke piac aktivitása itthon – visszaesés, lassulás első félévben, növekvő trend Q3-ban

A HVCA (Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület – amely a befektetői piac nagyobbik hányadát tömöríti) – 2020. évi első félévre vonatkozó hazai magán- és kockázati tőke piaci aktivitási adatait figyelembe véve, az elemzőknek igaza lett: az elmúlt évek azonos időszakához viszonyítva visszaesés látható: 63 vállalkozás jutott közel 10 milliárd forint befektetéshez. Ez hozzávetőlegesen 30%-os csökkenés a tranzakciók számában, ill. az átlagos tranzakció méretet tekintve is, a 2019 első féléves teljesítményhez képest pedig felére esett a befektetett összeg.

Talán még dermesztőbbek ezek az adatok, ha hozzátesszük, hogy a meglévő kockázti tőke alapkezelők és források mellett az állam is igyekezett ellensúlyozni a COVID hatását és újabb forrást biztosított a vállalkozásoknak – lásd Hiventures Startup Mentő program, ami áprilisban indult 30 milliárd forintos kerettel, egyfajta könnyített eljárásrenddel.

Mi lehet a visszaesés háttérben?

  • némely alapkezelők azonnal leálltak az új befektetésekkel, a meglévő portfólió cégekre fókuszáltak, tudni szerették volna, mi történik velük, esetleg kell-e új finanszírozás számukra,
  • egyes cégeknek összezuhant a piaca, így a kockázati tőkéseknek nem voltak már izgalmasak,
  • számos vállalkozásnak pedig újra kellett rajzolnia az üzleti tervét, ez is kihatással volt a folyamatokra és a megvalósuló tranzakciókra.

A piaci rémületet jól mutatja, hogy több alapkezelő (európai szinten mozgalom is indult erre) aktív kommunikációba kezdett és igyekezett biztosítani a cégeket, hogy COVID ide vagy oda, ők nyitottak a befektetésekre, van pénz, ne ijedjenek meg a vállalkozások.

Míg egyesek lefagytak, kivártak, eközben néhány alapkezelő azt tapasztalta, hogy sosem látott felhozatal „esett be” hozzájuk más befektetők befékezése miatt.

A harmadik negyedévbenszintén a HVCA adatai szerint 44 vállalkozás kapott kockázati tőkét összesen 10 milliárd forint értékben, amely ugyan szinte megegyezik az előző év azonos időszakának befektetési aktivitásával, az összesített adatokat tekintve azonban továbbra is erőteljes az elmaradás 2019-hez képest: közel 30%-kal kevesebb cég jutott 40%-kal kevesebb befektetéshez.

Európa: szintén lassulás… vagy mégsem?

Az európai számok alapján mind globálisan, mind európai szinten meglepően jók az adatok a befektetési összegeket és tranzakciók számát tekintve.

Bizonyos mutatókban rekord évre (!) van esély – pedig az európai piacok egésze is GDP visszaeséssel, lezárásokkal szembesül.

Az európai kockázati tőke befektetések adatai alapján meglepően jók az adatok a befektetési összegeket és tranzakciók számát tekintve

Forrás: Pitchbook – European Venture Report Q3 2020

Pénz nincs? Vagy nem érdemes befektetni?

Tőkéből pedig nincs hiány: továbbra is ott vannak a piacon az utolsó körös Jeremie alapok, jelentős forrással a Széchenyi Alapok, Hiventures, piaci alapkezelők, sőt, új alapot is indítottak nemrég (PortfoLion).

Az igazán kivételes cégek pedig – bár miniszteri jóváhagyást követően – nemzetközi befektetőktől is bevonhatnak tőkét (évi 1-2 ilyen tranzakcióra van példa).

Ha tőkebőség van a piacon, akkor az lenne az oka a befektetési volumen csökkenésének, hogy nem érdemes befektetni válságok közepén? Megértve persze az óvatosabbakat, de amint csökken a bizonytalanság, bíztatnám az összes befektetőt, hogy tárja ki az ajtót a tehetséges csapatok előtt.

Már talán közhely, de az ínséges idők mindig is kreatív megoldásokra késztették a vállalkozókat is. Ne feledjük, hogy a 2008-2009-es recesszió idején indult a WhatsApp, az Uber, a Slack vagy az Instagram. Könnyen lehet, hogy a következő nagy magyar sikersztori már érlelődik.

Az ún. ökoszisztéma persze dolgozik azon, hogy legyen hova befektetniük a kockázati tőkéseknek, szinte minden héten van egy hackathon, egy pitch esemény, indul egy új akcelerátor program. De akkor mire várnak még a befektetők, miért nem jobbak a hazai adatok?

Ha figyelmesen olvassuk a híreket, akkor azt látjuk, hogy nem restek ők sem, vannak befektetések. Csak nem feltétlenül itthon. Ha nem találnak elég vagy jó befektetési lehetőséget a magyar piacon, menniük kell a határokon túlra. Így az is látszik, hogy egyre nő a magyar alapkezelők régiós vagy európai befektetéseinek száma is.

Execution risk

Szóval járvány ide vagy oda, kedves vállalkozók kössük fel a nadrágot, mert tény, hogy van pénz, csak ambíció, tervezés, felkészülés kell, nemzetközi szinten is versenyképes üzleti potenciál, a befektetést követően pedig agilis megvalósítás!

Az „execution risk” ugyanis az egyik legnagyobb a mai – tőkéből gyors növekedést remélő – magyar cégeknél. A jó ötlet, az innovatív termék önmagában nem elég a sikerhez, ha lassan, fókusz nélkül, gyenge csapattal akarnak nekivágni a nemzetközi növekedésnek, az bizony jelentős befektetési kockázatot jelent.

A bejegyzés Horgos Lénárd a Portfolio.hu-n a témában megjelent cikke nyomán készült.

Coronapokalipszis: na de mit lépnek a befektetők?

Sötét éjszaka…vagy?

Szükségállapot egyik országban, vészhelyzet és határzár a másikban. Egyik napról a másikra összeomló turizmus, vendéglátás vagy légiközlekedés – és nincs vége. Akadozó ellátási láncok, beszakadt tőzsde.

Már 1-2 éve halljuk, hogy jönni fog a recesszió, a lassulás. A pusztító tüzek Ausztráliában, Brazíliában vagy a sáskák Afrikában, a folyamatos felmelegedés nem indította be a dominót, de még a Bitcoin hullámvasút és társai sem. A koronavírus viszont súlyosat ütött, de ezt ma már mindenki látja.

Az elmúlt napokban több befektetővel is beszélve, legalábbis tervet és helyzetelemzést kérnek befektetéseiktől (legyen az startup, scaleup vagy már jóval nagyobb cég), hogy milyen módon kell átírni az üzleti terveket, be kell-e avatkozni a beruházásoknál, a recruitment leálljon-e. Az a minimum, hogy észnél kell lenni, figyelni és gondolkozni.

Míg bizonyos éttermek bezárnak, addig a házhozszállítás sosem látott lendületet kap. A cégek laptoppal látják el kollégáikat és távoli kommunikációt, közös munkát lehetővé tevő szoftverekre fizetnek elő. Segélykiáltások startupoktól, majd pár nap múlva bemutatják új üzleti modelljüket, amivel a túlélés már biztosított lehet. Van, ahol sötét éjszaka jött el, máshol csak most sütött ki a nap igazán.

A Sequoia üzeni

A világjárvány (f)elismerése után, az egyik legismertebb nemzetközi VC, a Sequoia a következő levelet küldte el csapatainak: Coronavirus: The Black Swan of 2020

Főbb üzeneteik a cégeik részére, hogy mit tegyenek, mit gondoljanak át AZONNAL:

  • Változhat a CLV, a marketing aktivitást újra kell gondolni, számolni – mérni és figyelni kell (időzítés is fontos! Ha épp tüzet oltasz, nem fogsz ergonomikus széket válogatni),
  • A sales előrejelzéseket át kell tekinteni és updatelni: hosszabb sales ciklus, gyengébb konverzió várható (mert változhat az ügyfél fizetési hajlandóság vagy beruházási kedv), de a nemzetközi terjeszkedés sem lesz könnyű lezárt határoknál,
  • Beruházások áttekintése: most kell-e, ugyanúgy szükségszerű-e egy ilyen bizonytalan gazdasági környezetben (ami persze újabb spirált indít el…),
  • Fundraising: lassabb lesz, nehezebb, rosszabb valuation mellett, ha lesz. Mitől lesz “vonzó” a sztori, ha épp esik, bukik, csökken, eltűnik stb. Ahogy egy befektető fogalmazott a minap egy – már – virtuális meetingen: “a növekedésbe kell fektetnünk, nem a bizonytalan életben maradásba” (! az új dealeknél!).
  • Csapat, létszám: az átalakulás, ügyfélszám csökkenés ugyanazt a csapatot igényli? Be kell avatkozni a cash flow miatt? Mikor, hogyan?
  • Runway, cash flow: el is jutunk a legfontosabb paraméterig: ha megváltozik a bevételi terv, akkor mire és meddig lesz pénzünk? Ha egy-két hónap vagy még több lesz a “sokk” időszaka, kibírjuk?

Nem szabad késlekedni, ezeket AZONNAL végig kell gondolni, és ahogy a Sequoia is fogalmaz: gyors döntésekre és lépésekre van szükség!

 A fény az alagút végén

Az egyik scaleup CEO-val aktívan iterálva az új tervek – és a fenti témakörök – kapcsán, elképesztően energizáló volt, hogy a legkritikusabb pillanatban is – nagyon helyesen – már előretekint a menedzsment: mi lesz 3-4-5-6-x hónap múlva? Mi történik most, mit jelent ez a piacomra nézve, a versenytársakra, az ügyfeleim mit lépnek, és ez mit jelent nekem? Mit kell addig csinálni, hogy utána erősebben álljunk fel és kihasználjuk a megnyíló lehetőségeket?

Ütik, verik őket minden irányból, és nem bénulnak le, hanem előrenéznek, a lángokon és füstön túlra.

Ahogy a Sequoia levél kiemelni: napjaink “nagyjai” közül többen is – Airbnb, Square, Stripe – az előző pénzügyi válság közepén jöttek létre. Voltak ott olyan alapítók, akik a romok hátán azt mondták, ez jó lesz. Persze kellett ehhez az is, hogy voltak ott olyan befektetők, akik elhitték ezt nekik.

Megmérettetik a VC/PE befektetői piac

És amiért billentyűzetet ragadtam: Vajon ülnek-e egy nagy adag “felesleges” cash-en a startupok, aminek köszönhetően most nem fő a fejük a runway miatt? Ritkán.

Számtalan startup / scaleup fog a következő hetekben, hónapokban a befektetőjéhez fordulni, hogy “baj van, finanszírozásra lesz szükség“. Akinek nincs szerencséje (sajnos ez nem szerencse kérdése!), a befektetőnek nem “elég mély a zsebe”, és nem fogja tudni továbbfinanszírozni. Sokaknál a bizalom tört el valamikor a múltban és lehet ez lesz a sztori vége. Másoknak zöldfülű a befektetőjük, aki nem “tartalékolt” a follow-on finanszírozásra.

Vajon elengedik a befektetők a csapataik kezét? Tucatjával látjuk majd a post mortem cikkeket, bejegyzéseket? Vagy átírva saját terveiket is, bátran “belehisznek” az újrarajzolt tervekbe és tovább fogják finanszírozni a csapatokat?

Megmérettetik a hazai befektetői piac is.

Lehet most jön az új – várva várt – hullám, és kinőnek hazai Airbnb-k és Stripe-ok. Vagy pont ellenkezőleg, most fogják elengedni ezeknek a cégeknek a kezét.

Kedves befektetők, a következő hónapok drámája, vagy az utána következő – hirtelen megnyíló – piaci lehetőség fogja vezérelni döntéseitek? Rövid vagy hosszú táv? Hisz fő szabály szerint a befektető a csapatba fektet.

Fájóan izgalmas hetek és hónapok vannak előttünk.

Kockázati tőke: smart money és ami ebből igaz

A vállalkozók, startupok 5-6 éve még nem tudták mi az a smart money. Elindultak a témát feldolgozó – néha kifigurázó – blogok, rendezvények, meetupok, és minden tőke iránt érdeklő vállalkozó „rákapott” a smart money kifejezésre.

Manapság egy befektetőnek bizony fel kell készülnie arra a kérdésre, hogy „jó, jó, de mit kapunk még a pénzen kívül?”.

Read more

Amikor “rosszfej” a befektető – mikor légy óvatos?

Csodálatos és kényes függőség van a befektető (legyen az kockázati tőkés, private equity vagy akár szakmai befektető is) és a vállalkozó / entrepreneur / projektgazda között.

A befektető helyet keres a pénzének (akár sajátja, akár másét menedzseli), a vállalkozó pénzt keres, hogy megvalósíthassa álmait / növekedési céljait. Ez egy jónak tűnő felállás, nem? Ha egy kiváló vállalkozó a ténylegesen sikeres – vagy szép kilátásokat mutató – cégébe beengedi a befektetőt, és minden az ígéretek szerint teljesül, akkor a befektető pénze sokszorosan megtérül, mindenki boldog.

Read more

CEE régiós M&A: Mire számíthatunk a német vevőktől?

A válsággal természetesen a felvásárlások, cégeladások piaca, az M&A tranzakciók száma is visszaesett, és – nagy örömünkre – ahogy a gazdaságok és vállalkozások elkezdtek magukra találni, az akvizíciós kedv is élénkült. Valahol 2015. év végén érte el ismét a válság előtti szintet, és bár tavaly volt némi megtorpanás a tranzakciók számában és volumenében, a piaci szereplők (köztük mi is) továbbra is optimisták.

Read more

“Nézd meg a WC-t, mielőtt befektetnél!”

A pénzügyi befektetők (akár kockázati tőkés, akár private equity) értelemszerűen a legjobb cégeket keresik,

  • amelyeknek stabil versenyelőnyük van,
  • folyamatosan és átlag felett növekednek, jó margint tudnak előállítani,
  • és több mint kiváló menedzsmenttel rendelkeznek.

Amikor lehetőségem van, mindig rákérdezek: Nálatok mit jelent a JÓ cég, a JÓ menedzsment? Milyen kérdéseket teszel fel, hogy ezt kiderítsd?

Mit hallasz – vagy mit nem – egy meetingen, ami után csettintesz, hogy ez egy jó kis cég, micsoda különleges menedzsmenttel?

A héten 3 nemzetközi befektető is volt nálunk vagy az általunk szervezett rendezvényeken. Valamiféle tapasztalatuk van már a magyar cégekkel kapcsolatban, és mindegyik aktívan érdeklődik jelenleg is (ezért is voltak itt). A befektetési méret 3-4M EUR-tól kezdődik az esetükben, és érthető módon ők is csak nagyon jó cégeket keresnek. Az esemény egyik lényege és ígérete a résztvevők számára az volt, hogy közvetlenül kérdezhettek a befektetőktől a cégtulajdonosok, szükség szerint pedig én próbáltam kérdésekkel kicsalogatni a tudnivalókat. Itt is rákérdeztem a fentiekre: OK, de mit jelent a jó menedzsment, mikor látod, hogy tényleg minden a helyén van?

Mitől lesz igazán jó cég az a vállalkozás, akit épp vizsgáltok a befektetés előtt? És még egy szempont: hogy deríted ki ezeket a paramétereket?

Az elmúlt több mint 10 évben, amióta ezen a piacon dolgozunk, sok átlagostól eltérő választ kaptam, és ehhez a listához most egy újabb került…

Nevezzük Andrew-nak a befektetőt, aki volt oly kedves a listát bővíteni. Elmondta, hogy a kb. 20 éves track recordjuk során a senior partnerek azt a paramétert figyelték meg, hogy az a cég, ahova befektetettek, de később kiderült, hogy nem kellett volna (mármint nagyon-nagyon nem), ott nem volt rendben a toalett. Visszakérdeztünk, hogy jól értjük-e… Igen, igen: náluk van egy belső mondás: „Nézd meg a WC-t, mielőtt befektetnél!”.

Vállalkozók ezrei fektetnek sok-sok órát az üzleti terv összeállításába, az átvilágításra való felkészülésbe, a prezentálás tökéletesítésébe, de elbukhatnak a WC tisztaságán?

Andrew – és az alapkezelő többi senior kollégája – szerint IGEN.

A koszos WC látlelet arra vonatkozóan hogyan mennek a dolgok a cégnél.

Rendezettek-e a folyamatok az értékesítéstől a pénzügyeken át… a WC-ig vagy sem. Fontos-e, ha üzleti partner – vagy Ügyfél! – jön hozzánk, akkor kedvesen köszöntsük, finom kávéval kínáljuk, és talál-e kéztörlőt meg szappant (meg tisztaságot) a mosdóban vagy sem. Nem az egyetlen, de egy hirtelen és könnyen „ellenőrizhető” paraméter arra vonatkozóan, hogy jó cégről van-e szó. Hirtelen úgy éreztem, hogy bevezették a „nézd meg az anyját, vedd el a lányát” módszert a VC/PE világban.

A másik befektető – nevezzük Alexnek – aki ott volt ezen az eseményen, szolid érdeklődéssel figyelte Andrew okfejtését, valamint konkrét benchmarkokkal történő alátámasztását…, majd a végén azt mondta, hogy ha jól belegondol, annál az egy cégnél, ahol ők nagyon-nagyon megégették magukat, szintén koszos volt a WC.

„Ha a saját idejét fecséreli, az enyémet is fogja”

Nem ez az egyetlen olyan vizsgálati szempont, ami talán kissé furcsa lehet első hallásra. (És bizony oda kell figyelniük a befektetőknek, mert tudják, minden törekvésük ellenére a dealek jó része nem működik végül; lásd például: Jó deal-nek tűnt, aztán…)

Egy következő, a szokásostól eltérő sztorim egy harmadik befektetőtől – nevezzük Helmut-nak – származik. Amikor egy befektetés előkészítése folyik, akkor nyilvánvalóan több találkozóra is szükség van a Felek között, először még a cégről, üzleti tervről beszélnek, majd egy ponton jöhet a befektetés feltételrendszere (legyen az term sheet vagy LoI, indikatív ajánlat, stb.). Egy-egy ilyen találkozó esetén értelemszerűen egy kis beszélgetéssel indul a meeting: ki hogy van, merre járt, mi újság az üzlettel.

Az egyik eset, amit Helmut kiemelt és számára intő jel volt, az a nyaralásról szólt. A felvezető small talk során a vállalkozó, akihez be akartak fektetni, elmondta, hogy épp XY országban voltak nyaralni, 3 napos autóútra (oda is ennyi, majd vissza is ennyi), mert így „jobban kijöttek”, mintha repülővel mentek volna. Helmut ezen meglepődött, és feltette magában a kérdést: miért kellett ezen spórolni, ennyire sok ideje van? Az idő a legdrágább a sikeres vállalkozóknál. Egy fejlődő cégnél állandóan rengeteg teendő van, tipikusan kilométer hosszú listája van a menedzsmentnek, hogy mivel kellene még foglalkozni – az idő kifejezetten szűkös erőforrás egy nyerő cégnél, egy jó menedzsment esetén. Ahogy elhangzott tőle: „ha a saját idejét fecséreli, az enyémet is fogja”. Ezért vagy sem, de végül nem lett belőle deal.

“Nem az óriási nagydumás vezetők működnek”

A menedzsment megismerése és “minősítése” kapcsán is többféle megközelítéssel találkoztunk már. Szintén Andrew mondta el ezen a rendezvényen, hogy ők akkor égették meg magukat leginkább, amikor szuperlehengerlő nagydumás volt a vállalkozó / CEO, ahova befektettek.

A kérdéseikre repkedtek a tökéletes válaszok, mindenre óriás lendülettel, széles mosollyal nyomta a megoldást 110%-os magabiztossággal. Aztán ez az illető befektetés után 2 héttel elrepült Barbadosra, hogy ő inkább ezentúl onnan távmenedzseli majd a céget… mivel állítólag nem ez volt az üzleti tervben, közepesen voltak a befektetők boldogok, és azóta is sok fejfájást okoz ez a cég Andrew-nak. Hozzá is tette helyeselve Alex, hogy nekik is az a tapasztalatuk, nem az óriási nagydumás vezetők működnek a cégeiknél, nem tekintik jó jelnek azt, ha valaki ilyen. (“Are you a doer or a talker” szoktuk mondani…)

A sztorizást lezárva: egy private equity befektető – nevezzük Tomnak – egy tavalyi eseményen az átvilágítás körüli kérdések kapcsán elmondta, hogy persze nagyon fontos jó jogászt megbízni, aki a mélyére megy a dolgoknak, illetve a pénzügyi és szakmai átvilágítás is kulcs, de ő sosem csinál úgy dealt, hogy ne menne el egyet sörözni a vállalkozóval még a végső megállapodás előtt. Ahogy Tom fogalmazott:

“3-4 sör után néha kiderülnek olyan dolgok is, amit egy összeszedett és átgondolt menedzsment prezentáció során nem böknek ki az emberek – és ez bizony kritikus is lehet a befektető számára”

Sokan – nyilván nagyon helyesen – tudatosan készülni akarnak egy tranzakcióra (legyen az tőkebevonás vagy cégeladás), és ha igazán jó tanácsadót bíznak meg, azok tényleg tudják, mit kell rendbe rakni, mit kell „kidobni”, „megfoltozni”, hogy a befektető csettintsen, ez aztán egy jó cég, szeretnék befektetni!

Figyelembe kell venni azonban a fentieket, oda-vissza ki kell alakítani a bizalmat, megfelelő időt kell biztosítani arra, hogy megismerjék egymást a Felek, elmondhassák részleteiben a terveiket, a másik kérdezhessen, adott esetben vitázhassanak róla, és végül megállapodjanak.

De a felkészülés közben sose felejtsük el: könnyen lehet, hogy a WC-t is megnézik!

Minden stratégiai befektető egyforma?

Amikor olyan projekteken dolgozunk, ahol egy szakmai befektető „megtalálása” a cél, gyakran előkerülnek olyan kérdések, hogy

  • inkább az EBITDA-t és bevételt fogja nézni vagy esetleg az eszközöket?
  • az érdekelni fogja, hogy most vettünk egy új ingatlant, és nemsokára kész a gyártócsarnok?
  • megmarad a menedzsment teljesen vagy valakit elküldenek?
  • az ő értékesítési csatornáit használhatjuk majd?
  • többséget kell átadni?

és így tovább… Ilyenkor sajnos a leggyakoribb válasz az, hogy: attól függ.

Ugyanis NEM egyformák a szakmai befektetők. Nagyon nem.

Ha esetleg kérdése lenne arról, hogy kik is a szakmai befektetők, itt olvashat még a témában: Cégeladás, cégfelvásárlás, M&A

No de kezdjük onnan, hogy miért is keresnek szakmai befektetőt a cégek, mik a várakozások?

Gyakran találkozunk ezekkel az érvekkel:

  • a szakmai befektető ért a piacunkhoz, vannak kapcsolatai, így vele gyorsabban fejlődhetek,
  • már jelen van 15 országban, kiépített értékesítési hálózattal, sok ezer sales embert tud a termékünk értékesítésére állítani,
  • olyan pénzügyi / fejlesztési / innovációs / bizalmi stb. hátteret tud adni, amit magunktól évtizedek alatt sem tudnánk elérni,
  • ő többet ad a cégért egy pénzügyi befektetőhöz képest,
  • és bizony leggyakrabban azért, mert leginkább többséget vesz, azaz neki lehet eladni a céget.

Helyesek ezek az elképzelések, várakozások? Nagyrészt igen.

Ám néha ezek keverednek, és bizony konfliktusban vannak egymással. Mert vannak, akik kisebbséget adnának át, de persze szeretnék kihasználni az értékesítési csatornákat, vagy a stabil innovációs hátteret… Persze, nagyon jó lenne, csak sajnos ez így nem megy jellemzően.

  • Érti-e a piacot? Persze, hisz lehet 10-20-50 éve jelen van a piacon, van 200-2500 szakértője / mérnöke, és 37 országban van jelen…
  • Van-e kiépített értékesítési hálózat? Hogyne, egyébként nem nőhetett volna akkorára, hogy képes megvenni egy céget 5-10-20-100M EUR-ért.
  • Többet ad a cégért? Jellemzően igen. Azért fog érdeklődni irántunk, mert a termékünk, megoldásunk révén valami extra szinergiához juthat, ami rövid vagy középtávon többletbevételt, netán jobb piaci pozíciót, magasabb árrést eredményezhet, ezért megéri számára többet fizetnie, mint egy „átlagos vevőnek”, aki nem tud ilyen szinergiákon keresztül további előnyöket realizálni.
  • Belemegy-e kisebbségbe? Szinte biztos, hogy nem.

Gondoljuk csak át a helyzetüket:

  • Adott egy 3000 fős szervezet, 8 országban vannak jelen, lehet, van 12 üzletág, és mi passzolunk az egyikhez.
  • Egy hosszas folyamat után a Frankfurtban / Londonban / Zürichben / Tokióban stb. üldögélő fő-fő menedzsment azt mondja, ez érdekel minket, pénzt is áldozunk rá. Az országért és területért felelős vezetők lefolytatják velünk a tárgyalásokat, megállapodunk. Létrejön (elméletileg!), hogy ők kisebbségben vannak, tehát mi mondjuk meg, mi merre a stratégiával, pénzügyekkel. Következő év elején az innovációs tervünkben (vagy terjeszkedési tervünkben) felvázoljuk, hogy mely funkciókkal akarjuk a terméket bővíteni.
  • Igen ám, de 8 országgal arrébb ez súlyosan sért egy kereskedelmi megállapodást egy multi céggel, így jelzik, hogy ezt nem kéne. No de mi vagyunk többségben, miért szólna bele egy kisebbségi tulajdonos a stratégiába, ugye? A konfliktus sok tízmillió EUR-s problémát okozhat a kereskedelmi partnerrel, ezért a board elé kerül az ügy Frankfurtban / Londonban stb.
  • Ott ülnek, épp egy milliárd EUR-s beruházás hosszú távú előnyeit vitatják meg, igen drága tanácsadókkal felvértezve, majd egy új kontinensre való belépés sok tízmillió EUR-s marketing kampányáról kell dönteniük, és akkor egyszer csak előkerül a mi ügyünk, amikor is egy „rebellis” magyar cég innovációs döntését kellene átrágnia az igazgatóságnak, úgy, hogy talán egyszer hallottak rólunk két és fél éve.
  • Valójában nem akarnak erről beszélni, nem akarnak velünk vitatkozni, nem éri meg, se az idejük, se az energiájuk.

Ha elméleti szinten ez fel is merült volna, hogy kisebbségbe lépnek be, akkor soha többet nem fog eszükbe jutni.

Alátámasztandó a fentieket, egy gyors elemzést csináltunk az egyik adatbázis segítségével:

Kelet-Európa tranzakcióit vizsgáltuk a technológiai szektorban 2013. január és 2016. február között. Ez kb. 250 tranzakció (tőkebevonás nincs benne, M&A ügyletek).

Ahogy látszik, minden esetben 50% feletti tulajdonrész szerzés (akvizíció) történt, és alig 19%-a a tranzakcióknak volt 50,1% és 74,99% közötti, azaz még az is kijelenthető, hogy régiónkban inkább minősített többséget szereznek meg, de leginkább 100%-ot a befektetők – akik szinte kivétel nélkül szakmai befektetők.

Stratégiai befektetők által akvirált tulajdonrész aránya a tech szektorban

Visszakanyarodva az eredeti kérdésünkhöz, kezdhetjük innen is:

  • Hány %-ot vesznek? Van olyan, aki csak 100%-ot hajlandó venni, és van, aki bejön többségbe, opcióval a többi tulajdonrészre. Igen, ez így nem „olyan” befektetés, hanem megvesznek minket. Ha megtartja és motiválni akarja a menedzsmentet, alapítókat, akkor esetleg visszaadhat tulajdonrészt vagy menedzsment opciót alakíthat ki.
  • Menedzsmentet megtartják? Alapvetően azt keresik, ahol van önállóan működő cég, megfelelő menedzsmenttel. Kérdés, kell-e HR-s, pénzügyes, könyvelő stb-stb., ha az megvan a nagy szervezetben is? Igen, van rá esély, hogy nem fog kelleni. Vannak olyan szakmai befektetők, akik rövidebb-hosszabb ideig viszonylag független formában működtetik a céget, és persze sokan szinte azonnal elindítják az integrációt (megpróbálják a nagy szervezet részéve tenni a cégünket). Számtalan esetben egy pár év integrációs próbálkozás után végül mégis függetlenként hagyják. És bizony előfordul – mint például egyik tranzakciónk esetében – hogy senkit nem akarnak a cégből, még átadás-átvétel sem kell, csak valamilyen eszközt (asset deal) akarnak megvenni, lásd egy adatbázist, ügyfélállományt, stb.
  • Mi érdekli? EBITDA, eszköz, új gyártócsarnok? Az előző példában jelzett esetben nem az EBITDA volt az érdekes, hanem a userek / vevők száma. Rengeteg olyan iparág van, ahol egy ilyen üzleti teljesítmény paraméter az érdekes, ez befolyásolja a cégértéket (és vételárat) is, ezt akarja átvenni. Ingatlan, gyártócsarnok, iroda? Ha két faluval arrébb van egy kihasználatlan csarnoka, vajon érdekli a mi csarnokunk? Várhatóan kevésbé. Ha egy 200m2-es bérelt irodában is kiválóan el tudjuk látni a feladatunkat, hozni tudjuk a számokat, vajon érdekelni fogja, hogy vettünk egy irodát a cégnek? Elment a pénz feleslegesen…

Épp a héten egy befektetővel beszéltünk egy projektről, ahol elsődlegesen az értékesítés volumenét (Ft, db szám, merre megy, hány értékesítési pont stb.) firtatta, nem pedig az EBITDA-t. Miért? Mert optimalizálásban töri a fejét, tudja, hogy ő jobb feltételekkel tudja a beszerzést lebonyolítani, vagy a gyártást (pld. volumen miatt), és a mostani EBITDA az nem befolyásolja a döntését, max. iránymutató.

  • Értékesítés, cross-selling stb.: nagyon gyakran az akvizíciók egyik oka az, hogy a vevő a mi termékünket a saját csatornáin keresztül tudja majd értékesíteni, így többletbevételt realizálhat. No de mi van abban az esetben, amikor azért vesznek meg minket, hogy ezáltal egy új piacra lépjenek be, ideértve egy új (ám kapcsolódó) iparágat, illetve egy földrajzi piacot is. Bizony ilyenkor nem feltétlenül mi fogjuk élvezni az ő értékesítési csatornáit, hanem a mi felépített jelenlétünkön, kapcsolatrendszerünkön keresztül fogják ők a meglévő termékeiket értékesíteni. Ez is egy gyakori motiváció.
  • Acquihire: van, amikor azért vásárolnak, hogy megszerezzék a tudásunkat, kompetenciánkat, csapatunkat (acquisition + hire szavak összeolvadásából jön a szó). Azaz szó sincs EBITDA-ról, meg értékesítési csatornákról, minket akarnak. Ez azt is jelenti, hogy a kulcsembereket oda fogják kötni a céghez, és a vételár kifizetése is adott esetben ennek az időszaknak a folyamán, lépésekben történik.
  • Egyéb megfontolások: vannak olyan cégek, akik azért vásárolnak, mert maguk már nem tudnak organikusan növekedni, viszont a tőzsdei riportokban, vagy a private equity investornak mutatni kell, hogy növekszünk. Van, amikor a menedzsmentnek a bónusza van ahhoz kötve, hogy megvan-e a 10.000.000-ik user / vevő / disztribútor / új termék eladás, és az egyéni ambíciói miatt fog az akvizíció miatt dönteni. És a világban az is előfordul, hogy azért vesznek, hogy elgáncsoljanak egy ötletet, vagy elhappolják a legnagyobb konkurens elől az adott terméket, tehetséget. Arról már nem is beszélve, amikor valaki azért vesz, mert szóltak neki hogy vegyen.

A sort még folytathatnánk olyan érdekességekkel, hogy az egyes nemzetek (kontinensek, de akár Európán belül is!) akvizíciós szokásai, gyakorlata között is van eltérés, vagy persze más a trend a big data területen, mint a klasszikus gépgyártás területén.

Bízunk benne, hogy sikerült több irányból és néhány érvvel megmutatni, hogy miért NEM egyformák a szakmai befektetők, így nem könnyű előre jelezni egy várható deal struktúrát, ugyanazon eladó (vagy így: szakmai befektető kereső) cég esetén is más-más motivációval kezdenek el velünk beszélgetni a szakmai befektetők. Ezeket a motivációkat nekünk kell feltárni, kiindulva abból, hogy miben vagyunk erősek, mi a sikerünk titka, illetve a megcélzott szakmai befektetők számára milyen értéket hordozhatunk, milyen szinergiát látunk, miért illeszkedünk a stratégiájukba, miért nem szabad nélkülünk folytatniuk útjukat. Ez bizony sok idő és energia, de megéri, ne feledjük:

a cégeket eladják, nem megveszik.

Ha további kérdése van a stratégiai befektetőkkel kapcsolatban, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal!

 

Miért adják el a cégeket?

Az ilyen megbízásaink esetén többféle okkal, motivációval találkozunk, amiért egy tulajdonos úgy dönt, hogy eladja a céget (de így is megfogalmazhatjuk: más tulajdonosra bízza), alább összeszedtünk párat. No és persze a legextrémebb okokat le se írjuk…

1. Cégutódlás kérdése

Sokan sokféle szemszögből foglalkoztak már a témával, így hosszas fejtegetésbe nem bonyolódnék. A lényeg: az ember öregszik, és eljöhet az a pont, amikor hátrébb kell lépnie, a cégvezetést átadni másnak. Sok cégnél az első számú vezető egybeesik a fő tulajdonossal, és ilyenkor kell egy utód. Az első dilemma, hogy a gyerekek közül valaki alkalmas-e erre, és van-e hozzá kedve. Sajnos az adatok azt mutatják, hogy ez igen ritkán esik egybe, tehát hogy legyen is gyerek, akarja is továbbvinni a családi céget, mi több, alkalmas is legyen rá. Néha maga a gyerek látja be, hogy például a 20-30 éve cégnél dolgozó középvezetők nem fogják őt fiatalként elfogadni, vagy épp egy olyan szakmáról van szó, ahol nem fog tudni érvényesülni (férfiként pld. a női harisnya bizniszben, vagy nőként egy építőipari cégnél).

Ilyenkor jöhetne egy külső menedzser is persze, kérdés, hogy lehet őt motiválni (cash only? tulajdonrész opció?), valamint a cég ki tudja-e termelni az ő bérét (már ha találunk ideális jelöltet!). Nagyon sokszor találkozunk azzal az esettel, hogy a tulajdonos cégvezetőként nem piaci bért vesz ki (mert pld. osztalék ágon akar jövedelmet realizálni), így pedig ha egy külső menedzserre bíznánk a CEO/ügyvezetői feladatokat és annak piaci bért fizetnénk, kiderül, hogy ez a lépés el is vinné az eredményt.

Ha nincs megoldás arra, hogy ki vigye tovább a céget, netán még lenne is jelölt, de a tulajdonos a sok-sok évnyi munka eredményét végre realizálni akarja, akkor jön a következő opció: el kell adni a céget.

Valamikor 10 évvel ezelőtt egy üdítőipari cég üzleti tervét készítettük (azóta is sikeresen a piacon vannak!), és a tulajdonosok között volt egy akkor ~ 60 év körüli, tapasztalt tulajdonos. Amikor azt a kérdést feszegettük, hogy miután pár év elteltével a cég cash pozitív lesz, akkor terjeszkedünk-e külföldre, beindítunk-e más gépsorokat, belépünk-e új szegmensekbe, hova fektetjük a képződő eredményt, akkor finoman elutasította ezt. Szolidan próbáltunk érvelni amellett, hogy de hát a növekedés miért fontos, és ha visszarakja azt az 1 Ft-ot, később mennyivel több lehet belőle… Egy ponton kedvesen, mosolyogva, de határozottan azt mondta:

„Uraim, én már 20 éve hallgatom ezt, hogy na még ezt az évet megnyomjuk, majd jövőre lesz osztalék, aztán megint valamit fejleszteni kell, és megint. És 20 éve várok a nagy pénzre.. Higgyék el, sokszor voltam türelmes, most már pénzt is akarok keresni, élvezni is akarom végre valahára az erőfeszítések gyümölcsét.”

Szerintem érthető.

Az utódlás dilemmáját súlyosbíthatja egy betegség, komolyabb piaci változás, egy agresszívebb versenytárs stb. és ekkor néha – akaratlanul is – felgyorsulnak az események. Márpedig egy eladást siettetni nem ideális, nagyon nem.

2. Növekedési korlátok

Kevés cégvezető hoz meg olyan – sokak számára meglepő – döntést, mint például amit Mészáros Csaba hozott meg, mielőtt eladta volna az Evopro nagyobbik részét az Accenture-nek: Forbes blog – Evopro eladás

Ahogy Csaba is megfogalmazza: „Az én hátteremmel az eladott üzletág nem tudott volna olyan nagy mértékben fejlődni, ahogy az az új tulajdonossal elképzelhető lesz.”

Egyik rendezvényünkön is beszélt erről, miszerint a növekedésnek gyakran korlátai vannak, és ha nem jön egy erősebb, nagyobb tulajdonos, akkor nem fog a cég évről évre növekedni, sőt. Ő úgy látta anno, hogy ezer fő felett megváltozik a világ, amire reagálni kell. Nincsenek már igazán EU támogatások, a magyar piac biztosan nem tartja el, és hirtelen olyan tíz számmal nagyobb szereplővel találja szembe magát a tendereken, amivel szemben alig van esély győzni.

Alig találni olyat, aki akkor ezt értette, megértette. Mi is ritkán találkozunk olyan tulajdonossal, aki hasonlóan fogalmazná meg, mint Csaba: jobb helye lesz egy másik tulajdonosnál a cégnek.

A mi kezünk alatt is megvalósul olyan tranzakció, ahol a más üzleti érdekeltségek túl jól mennek, és döntenie kell az üzletembernek, hogy hova tudja a figyelmét, idejét, energiáját és milyen mértékben szentelni, és – ahogy ez a példa is mutatja – az az út maradt, hogy eladja a céget.

Ha megnézzük a példákat, akkor ezekben az esetekben gyakran a korábbi CEO / tulajdonos ott marad a céggel, és nagy eséllyel nem is a cég 100%-a kerül át a vevőhöz (valamilyen kisebbség ott marad az eladónál), az idei évben is több ilyen deal került napvilágra a magyar piacon is.

Tehát bizony-bizony megtörténnek cégeladások puszta üzleti racionalitás miatt is, tudatos döntés eredményeképp, nem csak „mint utolsó opció”.

3. Valamelyik tulajdonos ki akar szállni

Épp pár napja kaptunk ismét olyan megkeresést: „eladnám cégem 50%-át”. És ennek számtalan variációja:

  • összevesznek a tulajdonosok,
  • valakinek sürgősen pénzre van szüksége (tipikusan családi okok), a cégben lévő részesedése az egyik legnagyobb értéke,
  • az összeveszés oka a válás és az azzal járó civakodás, vita,
  • nem vesztek össze, de a tulajdonostárs előre jelezte, hogy ki fog szállni (pl kockázati tőkés),
  • személyes közreműködésen alapuló üzletről van szó (tanácsadás stb), és máshol folytatja a pályafutását valamelyik tulajdonos, netán abbahagyja az aktív munkavégzést…

Egy szó, mint száz: vevő kell.

No ilyenkor kezdjük el szép sorjában végigvenni, hogy vajon akkor ki lehet a vevő?

Íme egy ábra a tipikus exit utakról:

Exit utak - ki viszi tovább a céget, ki lehet a vevő?

És bizony gyorsan eljutunk arra a pontra, hogy egy bizonyos cégméretnél (ahol már nem ad hoc, véletlen történhet a deal) bizony a szakmai befektetők a legvalószínűbb szcenárió, ők viszont várhatóan többséget, és könnyen 100%-ot kérhetnek. No de ha én csak a 40%-ot akarom eladni? Rossz hír tudom, de sajnos arra bizony jóval kisebb az esély, mint a 100%-ra. Vagy Ön beülne egy ismeretlen mellé kisebbségbe, úgy, hogy az az ismeretlen vezeti a céget, ő fogadja el a költségvetést, az osztalékot vagy írja alá a beszállítói szerződéseket… az Ön jóváhagyása nélkül akár? Persze ez ellen lehet tenni lépéseket, de talán egyetértünk abban, hogy ez nem ideális felállás, Ön sem menne be boldogan egy ilyen cégbe társnak, és ugyanez a helyzet másokkal is. Részben ez az oka annak, hogy tipikusabb a többség / 100% eladása, megvásárlása.

 

Ez azt is jelenti, hogy habár úgy indul a folyamat, hogy valaki eladná a cég egy részét, de ha tényleg tranzakciót akarnak, akkor a teljes cég eladásáról kell beszélnünk.

Speciális eset, ám itthon egyre fontosabb lesz, amikor ez a tulajdonostárs egy kockázati tőkés, akinek akár kisebbsége, akár többsége van a tőkealapot zárnia kell, a tulajdonrészt pénzzé kell tennie, és bizony számukra a leggyakoribb vevőjelölt a szakmai befektető, aki meg többséget vesz. A helyzet ugyanaz, mint előbb, bár annyival tisztább, hogy a felek jó előre rögzítik, hogy a kockázati tőkebefektető 3-5 éven belül ki akar szállni (=eladni a részesedését).

4. Eredetileg is ez volt a terv!

Dobpergés és vastaps, le a kalappal azok előtt, akik ezt tudatosan, tervezetten csinálják = van exit stratégiájuk.

Amikor azzal keresnek meg minket, hogy pár év múlva szeretnék eladni a céget, beszéljük meg, hogy mit tegyenek a jövőben másként, netán hogyan növeljék a cégértéket tudatosan, akkor könnybe lábad a szemünk, mert bizony ez igen magas fokú (ám ritka) stratégiai tudatosságot mutat. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az igazán nagybetűs profik a nemzetközi terjeszkedésük előtt a cégstruktúra, szerződések stb. kialakításakor is figyelembe veszik, hogy ki lehet majd 5 év múlva a vevő. Minden egyes termékfejlesztési döntésnél előveszik az exit stratégiát és megnézik, hogy nem fognak-e ellene menni.

Azaz sok cég azért jön létre, vagy időközben tudatosan döntenek úgy, hogy ők bizony el fogják adni a céget x év múlva. Addig tapossák a gázt, növelik a cégértéket, hogy minél magasabb vételárat kapjanak majd meg.

Tehát vannak olyan cégek, akiknek eredetileg is volt egy olyan tervük, hogy valamikor eladják, és erre rendezkedtek be, nem csak ad hoc alakult így, egyfajta C terv gyanánt. Sok minden máshogy működik egy ilyen cégnél, elképesztően izgalmas terület.

Nyilván a legjobb az lenne, ha nem viták vagy utódlás hiánya miatt történnének a cégeladások, hanem egy sokkal átgondoltabb, tudatosabb folyamat eredményeként. Miért kell az indokokkal foglalkozni? Mert a vevő is tudni, érteni akarja ezt, a miérteket. És most ha átül egy picit a vevő helyébe, mit szólna egy olyan indoknak, válasznak, hogy „eladom, mert a tulajdonostársam egy kibírhatatlan alak, nem dolgozom vele tovább egy percet sem”. Hanem inkább dolgozzon vele a vevő… hmm, nem könnyű. De nyilván egy ilyen helyzetet is lehet kell kezelni, bár itt picit nehezebb a feladatunk.

Ha Önnek más okból merült fel, hogy eladná a cégét, természetesen akkor is jelezze felénk bizalommal, mindig örömmel gazdagítjuk tapasztalatainkat!

Befektetési feltételek: a múlt kísértete

Van egy érdekes jelenség, amire már rég felfigyeltünk: a régi sebek befolyásolják a jövő lépéseit. Azaz: ha egy kockázati tőke befektető valamilyen módon már megégette magát, akkor azt szeretné elkerülni a következő dealeknél, a befektetési feltételek, befektetői jogok által szeretné minél inkább bebiztosítani magát.

Mivel naponta több befektetővel dolgozunk különböző dealeken egyik vagy másik oldalon, így minden nap úgy indulunk el, hogy azt kell végiggondolni: „Na, neki vajon milyen hóbortja is van? Mit is akar majd minden áron levédeni a korábbi sebek miatt?”

Vajon milyen múltbeli tapasztalatok “üthetnek vissza”?

Néhány példa:

  • nem tudta korábban egy dealnél megfelelően validálni az üzleti modellt, netán nem is értette a bizniszt, ezért erőszakosan bele akar szólni a stratégiába (ez nagy baj!),
  • mivel nem tudta korábban valamikor megfelelően validálni az üzleti modellt, ezért 13 szakértővel akar validáltatni, és ha mind a 13 jót mond, akkor az gyanús, kell még egy 14. szakértő… ha még mindig dilemma és kérdés van, jöhetnek a mérföldkövek,
  • mivel nem tudta korábban megfelelően validálni a projektet, így 100 kérdést is feltesz, ha megválaszolod, újabb kérdéseket tesz fel, így pedig 2-3 évesre nyúlnak a dealek (ha hagyod!), ha mégis belemegy, jönnek a mérföldkövek, netán price adjustment, erős kontroll a stratégia felett stb.,
  • elhúzódott a tárgyalás a befektetési dokumentáció kapcsán, túl sok díjat kért a jogász / átvilágító, így egyre magasabbra tolja a cap-et az átvilágítási költség kapcsán,
  • túl sokat olvasott startup blogokat, ebből kifolyólag nem akar sales embert fizetni (mert a growth hacking a legfontosabb, és egy hustler a kulcsa mindennek), hülyeségnek tartja a tapasztalt, nemzetközi business development embert, az pedig végképp lehetetlen, hogy a hiányzó szakértelmet esetleg külső szakértővel (kimondom: tanácsadóval) pótolja ideiglenesen a szervezet,
  • túl sokat olvasott startup blogokat, ebből kifolyólag már utálja a startupokat (de lehet nem is találkozott egy startuppal sem), minden mondatában szidja őket,
  • nem hiszi el Neked a nemzetközi terjeszkedési ütemtervet, mert még sose látott olyat, akinek sikerült volna („győzz meg”), azaz szakaszolni akar, vagy hozna valakit, aki már tízszer megcsinálta (persze nem tudod megfizetni, ha vállalod, borul az üzleti terved; de amúgy is kiderül, hogy csak a CV-ben csinálta meg a sztorit, valójában nem),
  • valamelyik befektetésénél úgy elszórták a pénzt, hogy követni se lehetett a nyomát, ezért CFO-t, gazdasági / pénzügyi igazgatót vagy pénzügyi biztost delegál, lényeg: csak az ő tudtával megy ki egyetlen forint is…
  • valamikor egy drag jog végrehajtásánál probléma merült fel: így azt kéri, hogy ha az Alapítók nem akarnak engedni a dragnek, akkor „elveheti” tőlük. Biztos ami sicher, ne is legyen a részvény az Alapítónál,
  • exit osztozásnál: soha nem látott még tényleg komoly exitet, így nem látja értelmét arról beszélni, hogy mi van, ha tényleg működik az üzleti terv és nagy számot mond be a vevő az exitnél,
  • vélhetően volt olyan befektetése, amivel befürödtek, és azt gondolják, ha jobban „odafigyeltek volna”, nem lett volna gond: heti, kétheti riport kell fejvesztés terhe mellett, netán kéthetente meeting, havi beszámoló… azaz egy ember csak infókat gyűjt és küld a befektető felé (ui.: ember legyen a talpán, aki ennyi mindent át is olvas…)
  • kizárólagosság 100-120 nap legyen… Mert tudja magáról, hogy nem tud pár hét alatt megvalósítani egy projektet (holott 2-8 hét alatt is van term sheet után deal, ahol signing, closing és folyósítás is elválik akár),
  • vannak a keményvonalas vállalkozóból lett befektetők, akiknél megtörtént már az, hogy egy befektetés ügyvezetője valamilyen témában ellenszegült… emiatt kisebbség egyáltalán nem érdekli, csak többség. Ha gond van, bármikor borítani lehessen az asztalt, és rendet rakni. (PS1: ez nem kockázati tőke biznisz; PS2: a szakmai befektető pont emiatt nem akar kisebbséget… nincs ideje vitázni. Többségre megy, de leginkább 100%-ra),
  • elővette az APEH/NAV a céget az out of pocket expenses miatt, emiatt ezt a befektető delegáltja (netán maga a befektető) hagyhatja csak utólag jóvá, már 1 Ft összegű költség felett (ezt azért érezzük, hogy milyen komolytalan tud lenni, nem?),
  • egyszer átverték (vagy sem), így szankcióként bekerül(ne) a dealbe, hogy ha csibészkedik a vállalkozó / startup, akkor névértéken megveszi a részvényeit… Kvázi „kicsavarja a céget a kezéből”. Ha ez kombinálva van soft feltételekkel arra vonatkozóan, hogy ez mikor lép életbe és hogyan végrehajtható, az inkább rémálom, mint tárgyalási alap.

A múlt kísért – érdemes utánajárni a befektető szakmai múltjának!

A sort lehetne még folytatni, egy biztos: a múlt kísért, sajnos vagy sem. Mindenképpen érdemes tudakozódni a befektető (legyen az magánszemély, szakmai befektető vagy pénzügyi / intézményi befektető) korábbi tevékenysége, vagy magának a befektetési igazgatónak a múltja kapcsán (milyen piacon tevékenykedett, milyen dealeket látott, hogy sikerültek? stb.), hogy felkészüljünk, mi fog nekik fájni, a befektetési feltételek kapcsán, a befektetési strukturálásában mire próbálnak majd már előre „megoldást” találni. És persze döntenünk kell, hogy ezt így akarjuk-e, vagy nem is bonyolódunk bele.

A befektetési feltételek nem mindegyike sztenderd, még ha annak is tűnik!

Mi a kollégákkal „szeretjük” azt, amikor egy befektető, aki netán még max. 2-3 másik befektető feltételeit ismeri, úgy próbál érvelni, hogy „de hát ezek sztenderd befektetési feltételek”… Miközben mi aktuálisan 60-100 befektető preferenciáit látjuk (ezekből rendszeresen készítünk benchmarkot belsőleg!), és valóban el tudjuk dönteni, hogy ez most sztenderd vagy sem. Sajnos Magyarországon ez a frázis („de hát ez sztenderd…”) sokszor valójában nem sztenderd befektetési feltételeket rejt…

Vajon ez egy inkorrekt dolog a befektetőktől? Nem mondhatnánk. Nyilván a már látott és megtapasztalt eseményeket be akarják építeni a befektetési struktúrákba. Persze a vállalkozás pedig mondhatja azt, hogy miért ő igya meg a levét annak, hogy sok éve vagy a befektető hibázott a döntésénél, vagy a vállalkozó nem tudta megvalósítani, amit ígért.

Van-e kiút, megoldás? Van. Ha azt hallja, hogy “ezek sztenderd befektetési feltételek”, vagy netán fel akar készülni arra, hogy milyen feltételekre mondhat igent, mit nem érdemes a saját projektje kapcsán elfogadni, jelezze részünkre elérhetőségeinken, állunk rendelkezésére tapasztalatainkkal!