CONTINEST

Az egyedi fejlesztésű, összecsukható mobilkonténereket gyártó és forgalmazó Ügyfelünk, a Continest Technologies Zrt. 2,4 milliárd Ft befektetési összegű, szindikált tőkebevonási kört zárt a jelenlegi kockázati tőkebefektető DBH, valamint a Focus Ventures és a Hiventures részvételével. A tőkebevonás többek között a jelenleg is meghatározó nemzetközi tevékenységük kiterjesztését, új piacokon való megjelenést és egy új gyáregység létrehozását célozza.

A Continest 2017-ben a Sziget rendezvényein debütált, 2019-ben pedig már a svédországi alpesi sí világbajnokság teljes szervizközpontjának építését a Continest konténereivel oldották meg. Az iroda- és rendezvényfelhasználáson túl a védelmi ipar és az egészségügy (mobil COVID tesztlaborok) számára is készítenek testreszabott megoldásokat.

Innovációjuknak köszönhetően 80%-kal csökkennek a mobil infrastruktúra kialakításával járó logisztikai költségek és a környezeti teher.

A villámgyors első sikerek után 2019-ben a hagyományos és új szegmenseket célzó termékfejlesztések gyorsításának, a további európai piacszerzés és növekedés biztosításának finanszírozására 4 millió EUR kockázati tőkét vontak be.

A 2019-ben alapított Continest Technologies Zrt. már működésének második évében, 2020-ban több mint 820 millió Ft árbevételt ért el, amely mutató 2021-ben már 1,6 milliárd Ft-ra emelkedett.

„Az elmúlt évek világpiaci folyamatainak, valamint a fenntartható fejlődés iránti elvárás erősödésének hatására globális szintű igény mutatkozik az ideiglenes infrastruktúrához kapcsolódó megoldásokra. Ezért is látjuk úgy, hogy az összecsukható, moduláris konténertechnológia számára a következő évek meghatározóak lesznek. Az új és a meglévő tőkebefektetőinkkel közösen, egy rendkívül stabil finanszírozási háttérrel nyílik lehetőségünk a szintlépésre, valamint arra, hogy újabb piacokon jelenjünk meg, még inkább hozzájárulva ezzel a hazai exporthoz. A kettes számú gyáregységünk megépítése, amelyet idén szeptemberben fogunk átadni, megnyitja előttünk a lehetőséget ahhoz, hogy még nagyobb volumenben tudjunk gyártani, valamint, hogy tovább fejlesszük a gyártástechnológiánkat” – mondta el a tőkebevonás kapcsán Tegzes Dániel, a Continest Technologies Zrt. stratégiai igazgatója.

2021-ben a társaság átadta első konténergyárát Székesfehérváron, amely jelenleg évente 1000 darab összecsukható konténer gyártására alkalmas és összesen 53 alkalmazottnak ad munkahelyet. A Continest-gyárban a jövőben az ipar 4.0 megoldások alkalmazása, a társaság korszerű lemezüzemében és hegesztő csarnokában pedig robottechnológia támogatja majd a hatékony gyártást. Jelentős létszámbővülést is tervez a társaság: közel 50 új munkahelyet hoznak létre még 2022-ben. A második üzemben a konténerek saját felületkezelésére is lehetőség lesz, a gyártott éves konténerszám pedig eléri a 3000 darabot.

A társaság jelenleg olyan fejlesztéseken dolgozik, mint a komplett konyhatechnológiával felszerelt konyhakonténer, az áruszállításra is alkalmas cargo konténerek, valamint folyamatban lévő projekt továbbá az ún. vertikális farm konténer, amelyet a Green Drops Farmmal és a Baptista Szeretetszolgálattal közösen fejlesztenek, lényege pedig, hogy a hidropónia alapú növénytermesztés keretében, termőföld nélkül alakítanak ki növénytermesztésre alkalmas felületeket. Mindezek mellett a Continest folyamatosan fejleszti egészségügyi és katonai felhasználású konténereit is. Utóbbi kapcsán 2022 májusában elsőként kötött együttműködési megállapodást a VEX – Magyar Védelmi Export Ügynökség a társasággal, amelynek értelmében a haditechnikai ügynökség a nemzetközi marketingben és disztribúcióban fogja segíteni a Continest-et.

Hosszú és kihívásokkal teli volt a tőkebevonás folyamata, de ilyen kiváló csapattal nem lehetett kérdés a siker.

A kockázati tőke jellegéből fakadóan nem a hardver és gyártó tevékenységet keresi elsődlegesen, de a Continest egy kiváló példa arra, hogyan lehet egy ilyen típusú vállalkozást néhány év tudatos munkával 1 milliárd+ árbevételű üzletté fejleszteni, és egy gyártócéget vonzóvá tenni a kockázati tőkebefektetők számára” – mondta a Continest csapatát támogató tranzakciós tanácsadó team-ünk vezetője, Horgos Lénárd.

A Continest-nél egyedülálló módon áll össze a nyilvánvaló és dinamikusan növekvő globális piaci potenciál, a valóban innovatív és széles körű felhasználást lehetővé tevő technológia, és a kivételes, elkötelezett, ambiciózus és újító szemléletű menedzsment, amely már bizonyította, hogy képes előre vinni a vállalkozását. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a 2019. évi sikeres első körös tőkevonás után a Continest ismét bizalmat szavazott az Absolvo csapatának, és közösen dolgozhattunk a mostani tranzakció előkészítésén és megvalósításán. Óriási öröm szerepet vállalni a társaság fejlődésének újabb mérföldkövénél, de az útnak még nincs vége, sőt, meggyőződésem, hogy egy új magyar sikersztori van születőben!” – tette hozzá Horgos Lénárd.

Gratulálunk a Continest Technolgies csapatának, és köszönjük, hogy ismét megtiszteltek bizalmukkal, részesei lehetünk sikereiknek!

További sok sikert, örömteli kemény munkát, izgalmas új kihívásokat és az elmúlt évekhez hasonló dinamikus növekedést kívánunk ambiciózus terveik megvalósítása során!