HIPA Tőkeakadémia – 2017. november

  • Szeretné tudni milyen pénzügyi források állnak cége rendelkezésére?
  • Befektetőt keres vállalkozásához?
  • Segítségre lenne szüksége üzleti terve elkészítéséhez?
  • Vonzóvá tenné vállalatát potenciális partnerei számára?
  • Kíváncsi rá, hogy mit keresnek a befektetők?
  • Érdekli, hogy milyen feltételekkel léphet cége tőzsdére?

… akkor a Tőkeakadémia Önnek szól!

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) idén novemberben hatodik alkalommal rendezi meg nagy sikerű Tőkeakadémia programját az Absolvo szakmai támogatásával.

A tőkebevonási ismeretek témában induló, átfogó, gyakorlatorientált képzés elsősorban olyan vállalkozásoknak, projektgazdáknak szól, akik az ötlet fázison már túljutottak, prototípussal vagy termékkel rendelkeznek. A képzés célja, hogy átfogó forrás- és tőkebevonási ismereteket nyújtson a vállalkozások számára, és támogassa a befektetői szféra számára vonzó tulajdonságaik, képességeik és készségeik fejlesztését. 

A képzés során befektetési fókuszú, korszerű piaci, üzlettervezési, pénzügyi, forrásbevonási és cégprezentációs ismeretek átadására kerül sor. A résztvevők a 25-30 fős interaktív tréningen való részvétel során egymástól is tanulhatnak, tapasztalatot cserélhetnek.

A szakmai ismeretek átadását, széleskörű bővítését a workshopokat vezető trénerek mellett meghívott hazai és külföldi szakértők, valamint a HIPA szakmai tanácsadói segítik. Az előadások mellett az Absolvo vezető tanácsadóinak irányításával, interaktív kiscsoportos feladatok megoldása révén van lehetőség az elhangzottak gyakorlati elsajátítására. 

A résztvevőknek lehetőségük nyílik megismerni sikeres befektetési projektekben érintett vállalkozások, befektetők tapasztalatait, javaslatait, sikertörténeteit, valamint lehetőségük nyílik aktív hazai és nemzetközi befektetők felé az őket foglalkoztató kérdéseket közvetlenül feltenni.

A 6. Tőkeakadémia előadói között szerepel a régió egyik legsikeresebb exitjeit megvalósító nemzetközi befektető cég, a Speedinvest egyik vezetője is. 

Tervezett tematika:

  • 2017. november 15-16.: Tőkebevonási alapok, forrásbevonás, pénzügyi lehetőségek, a befektető megnyerése, üzleti tervezés, piaci pozícionálás, Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap és ELITE program
  • 2017. november 28-29.: Tőkebevonási folyamat, beruházási célzatú hazai és uniós források, cégprezentáció, exit stratégia, startup inkubátorok

Az eseménynek a Budapesttől 30 km-re található Visegrád Hotel ad otthont.

Részvételi díj:

  • Október 12-ig történő regisztráció és október 20-ig történő díjfizetés esetén: 45.000 Ft+ ÁFA / fő
  • November 6-ig történő regisztráció és november 14-ig történő díjfizetés esetén: 65.000 Ft + ÁFA / fő

A részvételi díj tartalmazza a teljes, 2*2 napos képzésen való részvétel díját, a helyszín, a teljes ellátás és a szállás (elhelyezés egyágyas szobákban) biztosításának költségeit is.

A programra korlátozott létszámban, a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lapvisszaküldésével lehet jelentkezni Holly Sára programfelelősnél a sara.holly@hipa.hu e-mail címen.

Jelentkezési határidő: 2017. november 6.

Letölthető dokumentumok:

Bővebb információ:

Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), Holly Sára programfelelős
E-mail: sara.holly@hipa.hu
Telefon: 06-1-872-65-84, +36 20 218 0697

A program változtatásának jogát fenntartják.