Equity Reggeli – 2018. március 21.

Tőkebevonás, stratégiai befektetők, cégeladás, exit

Esettanulmányok – kávé mellett

A korlátozott résztvevői létszámmal megrendezésre kerülő Equity Reggeli célja, hogy hazai és nemzetközi gyakorlati példákon és tapasztalatokon keresztül részleteiben mutassa be mindazokat a folyamatokat és sarokpontokat, amelyek Önt a hatékony felkészülésben, a befektető-keresésben és a sikeres tőkebevonásban, cégeladásban, exitben támogathatják.

Az üzleti reggeli alatt meghívott Vendégeinkkel kötetlen beszélgetés keretében dolgozzuk fel a témákat, Ön pedig bármikor, interaktív módon teheti fel kapcsolódó kérdéseit, így személyre szóló választ kaphat az Önt érdeklő kérdésekre, problémákra.

Előadóink

  • Csillag Péter – alapító-tulajdonos, Starschema
  • Földi Tamás – alapító-tulajdonos, CEO, Starschema
  • Mészáros Csaba – tulajdonos, CEO, evopro Holding Zrt.
  • Horgos Lénárd – partner, Absolvo

Témáink

  • 5 millió USD tőkebevonás a hazai és nemzetközi Big Data iparág “üstökösénél”, a Starschema-nál. A napokban publikussá vált tranzakció részletei és tanulságai első kézből
  • Élet a cég / tulajdonrész eladás (exit) után – amiről nem szólnak a tankönyvek. Számítható következmények és nem várt tapasztalatok az evopro történetén keresztül.
  • Kedvez-e a piac a tranzakcióknak 2018-ban?

Időpont és helyszín

Stratégiai befektetők, cégeladás, cégfelvásárlás, exit
  • Dátum: 2018. március 21. szerda
  • Időpont: 09.00 – 11.30
  • Regisztráció: 08.30-tól
  • Helyszín: Hemingway Étterem
  • Cím: 1113 Budapest, Kosztolányi D. tér 2.

Tervezett program

8.30

Érkezés, regisztráció, üdvözlő kávé, reggeli

9.00

Üdvözlő gondolatok

Horgos Lénárd – partner, Absolvo

9.10

Esettanulmány

5 millió USD tőkebevonás a szárnyaló Starschema-nál – a deal részletei, avagy: hogyan zajlott mindez a “színfalak mögött”?

Csillag Péter és Földi Tamás – alapító-tulajdonosok – Starschema

A napokban vált publikussá a Starschema 5 millió dolláros tőkebevonása, melynek célja a regionális és tengerentúli terjeszkedés gyorsítása (Bővebben ITT). A Starschema a BI / Big Data egyik legmeghatározóbb és legdinamikusabban növekvő technológiai szakértője, Ügyfeleik között olyan cégekkel, mint az Apple, a Facebook, a Netflix, a Vodafone és még sokan mások a Fortune 500 listáról is… De hogyan is zajlott mindez?

  • Háttér, előkészítés, folyamatok, kellemes és kellemetlen meglepetések és tapasztalatok, fordulópontok – az első lépésektől a zárásig
  • Befektetői kontakting, feltételek tárgyalása, nehézségek, buktatók, sikertényezők – hány szereplővel, mennyi ideig, miről és hogyan tárgyaljunk? Mire számítsunk?
  • Az időfaktor egy dinamikusan változó szektorban – milyen hatással van (van-e egyáltalán) a gyorsaság = versenyelőny „elve” a tőkebevonás folyamatára, és fordítva: lassítja-e a növekedési tervek megvalósítását a tőkebevonás időigénye?

10.00

Szünet

10.15

“Amit nem tanítanak meg a deal utáni életről”

Mészáros Csaba, tulajdonos, CEO – evopro Holding Zrt.

Mészáros Csaba 2013-ban értékesítette az akkor közel 1000 fős evopro cégcsoport profitjának jelentős részét termelő ipari és beágyazott szoftverfejlesztési és szolgáltatási üzletágát a nemzetközi Accenture-nek – és folytatta tovább tevékenységét mindössze 200 szakemberrel járműipari, atomenergetikai és innovációs projekteken. Akkor sokan csődöt jósoltak, az exit azonban dinamikus növekedést és nem várt tanulságokat, tapasztalatokat is hozott.

  • Milyen nehézségekkel találkozunk az exit (tulajdonrész eladás) után?
  • Milyen jó tanácsai vannak a részben vagy egészben eladást fontolgató tulajdonosoknak, vezetőknek?
  • Az exit stratégiai háttere, előkészítése, az „exit utáni élet” kihívásai, eredményei és nem várt tanulságai – az evopro történetén keresztül.

11.00

Kérdések és válaszok, networking

Kérdéseit lehetősége van személyesen, négyszemközt is feltenni szakértőinknek, Vendégeinknek a networking rész alatt.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Részvételi díj

  • Kedvezményes részvételi díj március 7-ig történő regisztráció és díjbefizetés esetén: 8.000 Ft + ÁFA / fő (12.000 Ft + ÁFA helyett)
  • Teljes árú részvételi díj március 8-tól történő regisztráció és díjbefizetés esetén: 12.000 Ft + ÁFA / fő
  • Kedvezményes részvételi díj kockázati- és magántőke befektetőknek és portfólió-cégeiknek: 8.000 Ft + ÁFA / fő, a jelentkezés teljes időszakában

Kérjük, jelentkezési lapján tüntesse fel, ha kedvezmény igénybevételére jogosult!

Jelentkezés

A március 21-i Equity Reggeli programunkra a jelentkezést lezártuk.

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődését, kérjük jelezze a várólistára való jelentkezéssel. További jelentkezéseket csak esetleges lemondás esetén tudunk fogadni, melyről minden esetben e-mailben küldünk visszaigazolást, a részvételi díj befizetéséhez szükséges információkkal együtt. Megértését köszönjük!