A „mini Omega Pharma-ként” számon tartott Ceres Pharma felvásárolta a CEUMED-et

Sikeres tranzakciót zárt Ügyfelünk, a babaápolási, gyermek- és felnőtt egészségügyi, bőrgyógyászati és orvos kozmetikai termékek nemzetközi forgalmazásával foglakozó CEUMED a belgiumi központú stratégiai befektető Ceres Pharma NV-vel.

A családi tulajdonban lévő CEUMED a közép-kelet-európai (CEE) régió kiemelkedő szereplője a gyógyszeripar OTC (vény nélkül kapható termékek) szegmensében, a magyarországi központon túl saját irodákkal és értékesítési hálózattal rendelkezik Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Bulgáriában és Szerbiában. A CEUMED a nagy nemzetközi gyógyszergyártó cégek termékeinek CEE régióbeli márkaépítésén és forgalmazásán kívül saját termékek fejlesztésével és kereskedelmével is foglalkozik.

A Ceres Pharma-t a nemzetközi gyógyszeripar és a média „mini Omega Pharma-ként” tartja számon, egyik társalapítója ugyanis nem más, mint az a Marc Coucke, aki 1987-ben az Omega Pharma-t is alapította, az évek során a nemzetközi gyógyszeripar egyik vezető, 35 országban működő, 1,2 millárd EUR-t meghaladó bevételű (2013) szereplőjévé fejlesztette, és amely céget 2014-ben 3,6 milliárd EUR értéken adták el az amerikai Perrigo-nak. A Ceres Pharma másik társalapítója, Mario Debel 16 éven keresztül szintén tagja volt az Omega Executive Team-jének.

A CEUMED akvizícióját megelőzően a Ceres Pharma idén júliusban már erősítette portfólióját és megduplázta árbevételét a szintén belgiumi székhelyű Mithra női egészségügyi termékvonalának megvásárlásával.

A CEUMED akvizíciójának fő stratégiai célja a Ceres Pharma földrajzi, elsősorban az évi két számjegyű, intenzív növekedési potenciált mutató CEE régióban történő expanziója, illetve a két cég termékportfóliójában rejlő szinergiák kihasználása volt. A CEUMED a Ceres Pharma első külföldi befektetése.

Balázsi Ildikó, a CEUMED ügyvezetője így nyilatkozott a tranzakcióról: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan cégcsoport tagjává válunk, mint a Ceres Pharma, aki elkötelezett a növekedés iránt, és aki velünk azonos etikai értékrendet képvisel. Együtt lényegesen erősebb pozíciót képviselhetünk mind az innovatív termékek fejlesztésében, mind a régióban történő további terjeszkedésben.”

A tranzakciós folyamat során a CEUMED-et kizárólagos M&A tanácsadóként cégünk, az Absolvo Consulting támogatta.

Gratulálunk a CEUMED-nek, és örülünk, hogy munkánkkal segíthettük a tranzakció sikeres megvalósulását!

Egyedül vagy csapatban?

Ötlet vs. csapat – mibe fektetnek a befektetők?

A vállalkozás megalapításához az ötlet a legfontosabb. Vagy nem? Egyértelműen nem.

A VC befektetők a startupok esetében egyöntetűen a csapatot nevezik meg, mint a legfontosabb tényezőt, és ez a későbbi fázisban is meghatározó szerepet tölt be. Ez nem véletlen, ugyanis a CB Insights 2018-as gyűjtése alapján a bukást okozó tényezők között az előkelő harmadik helyen szerepel (az esetek 23%-ban igaz) a nem ideális csapat, a teljes 20-as listán további 4 ok vezethető vissza közvetlenül a rossz csapatra, közvetve pedig mindegyiknek köze van hozzá, mely kellően alátámasztja a csapat megválogatásának fontosságát.

A VC befektetések esetében, különösen a startupoknál, a csapat összetétele és dinamikája a végleges döntésnek akár a 70%-át is adhatja.

„A befektetők inkább fektetnek be egy szuper csapatba közepes ötlettel, mint egy szuper ötletbe közepes csapattal” – mondja a befektetők körében sokat emlegetett mantra.

Fontos kiemelni, hogy a folyamatos csapatra való hivatkozás alatt a befektetők egyértelműen a több alapítóval rendelkező startupokat értik és preferálják; a one-man-show-kat kifejezetten nem szeretik a befektetők. Az ilyen esetekben ugyanis minden azon az egy alapítón áll vagy bukik. Ez az „egyedüllét” ugyan részben pótolható „alkalmazottakkal”, viszont számos előny a társalapító hiánya miatt el fog maradni, pld. mint a stratégiai irányokról való alapítók közötti konstruktív vita, a nagyobb fokú elköteleződés a cég iránt stb.

„Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!” – mondja az afrikai közmondás. Ez igaz ugyan, de önmagában még nem definiálja a startupok fennmaradásához és sikeréhez szükséges feltételeket.

Mi alapján tekintenek a befektetők jónak egy alapítógárdát?

A teljesség igénye nélkül:

  • Legyen meg az egyensúly. Természetesen az emberek hajlamosak olyan emberekkel körülvenni magukat, akik mentalitásban és szakmai háttér szempontjából hasonlítanak hozzájuk. Startup alapításakor viszont nem szabad csak egy területről válogatni a társalapítókat. Különböző források 2-3 fős csapatot tartanak ideálisnak induláskor, melyet hosszú távon 4-6 főre szükséges növelni, amelyek mind más hátterű és habitusú embert követelnek meg.
  • Ne csak szakikból álljon a csapat. A startupok létezésének alapfeltétele valamilyen technológiai újítás, amihez szükség van tech szakemberekre, fejlesztőkre, azonban ez nem elégséges. A termék és annak elkészítése ugyan alapvető fontosságú, viszont a piacra jutás és a termék eladása legalább annyira kritikus a siker szempontjából. A régiónkban az alapítócsapatokból viszont jellemzően épp az üzleti vénájú emberek szoktak hiányozni. .
  • Fontos a kémia. Ugyanúgy, ahogyan a párkapcsolatok is, kémia nélkül idővel a csapat is diszfunkcionálissá válhat, ami a végén szétváláshoz vezethet. Az összhang hiányát csak ideig-óráig lehet elrejteni, a befektetők pedig már a tárgyalások során is különös figyelmet fordítanak ennek a kiderítésére. De e nélkül egyébként sem működne a vállalkozás, így az alapítóknak érdemesebb inkább jól megválogatni a társaikat.
  • Jó, ha összeszokott már a csapat. A kémia önmagában nem jelenti még, hogy a csapat alkalmas a stratégia végrehajtására; fontos hogy ismerjék egymás erősségeit és gyengeségeit, emellett tudják a csapatban betöltött pozíciójukat. Ugyanakkor nem kell arra gondolni, hogy csak 10+ éve közösen dolgozó embereknek van egyáltalán esélyük a befektetőknél, szó sincs erről. Lehet célzottan is keresni olyan alapítókat a már meglévő társak mellé, akiket korábban nem ismertek, viszont ennek a célja ne csak az legyen, hogy a befektetői feltételeknek megfeleljenek, az így bekerült alapítónak ugyanolyan elvárásoknak kell megfelelnie, mint a legrégebbi tagoknak.
  • Legyen jó a kommunikációjuk. Ez igaz a csapattagok közötti mindennapi együttműködés során, és kifelé, a tárgyalásokon is. A befektetők szerint az alapítók hajlamosak azt hinni, hogy el tudják ezt a hiányosságukat rejteni, de 1-2 találkozó után kiderül, ha valami nincsen rendben ezen a téren.
  • Önmagában nem kizáró tényező, ha családtagok, vagy régi baráti kapcsolatokon alapszik a csapat, de ebben az esetben nagyon fontos, hogy le vannak-e tisztázva a cégen belüli felelősségi körök. Az ilyen intenzív kapcsolatok esetében elkerülhetetlenül összemosódik majd a professzionális és a személyes kapcsolat. Ezért kifejezetten fontos, hogy a startupon belül ne mint barátok, hanem mint alapítótársak legyenek jelen, aminek egyik legfontosabb eleme a hatáskörök pontos letisztázása. Ugyanakkor, ha minden pozíciót családtag tölt be, az nem biztató, mert egy bújtatott one-man-show-ra utalhat a befektető számára

Az ideális csapat

Mindezek alapján tehát egy ideális csapat:

  • több tagból áll,
  • tagjai több területről érkeztek,
  • letisztázott felelősségi körökkel rendelkezik,
  • összhangban, összeszokottan működnek,
  • jól kommunikálnak csapaton belül és kívül is.

Ha ez a fontos tényező teljesül, a nagy jövő előtt álló startupok elindulhatnak a siker irányába.

A csapat összeállítása után még további kihívások várnak az új vállalkozására. Ezekben viszont már MI is tudunk segíteni. Az Absolvo nagy tapasztalattal rendelkezik kockázati tőkebevonás, külpiacra lépés, valamint stratégiai tanácsadás területén, amivel hozzájárulhatunk az ÖN sikerességéhez is.

Ha kérdései vannak a fentiekkel kapcsolatban, vagy tapasztalt segítségre van szüksége akár a tőkebevonásban, akár a megvalósításban, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal!

 

Equity Reggeli a cégértékelésről – összefoglaló

RENDEZVÉNY – Október 3-i Equity Reggelink alkalmával a cégértékelést, annak módszereit és tényleges gyakorlatát vizsgáltuk meg a résztvevőkkel és meghívott vendégeinkkel, az X-Ventures, a PortfoLion és a Magyar Telekom vezetőivel. Az üzleti reggelin bemutattuk mindazokat a tényezőket is, amelyek a cégértéken túl hatással lehetnek arra, hogy végül mekkora összeghez juthat ténylegesen a tulajdonos, ha cégeladásra kerül a sor.

CloudStorm – a Deutsche Telekom hub:raum Fund első magyar befektetése

A PortfoLion Digitális Alapja  és a Magyarországon első alkalommal befektető (!) Deutsche Telekom hub:raum Fund közösen 400 ezer euró kockázati tőkét fektettek be a CloudStorm robotikai folyamatautomatizálással foglalkozó magyar startupba.

Ügyfelünk célja a befektetéssel a közel 7 milliárd eurós üzleti folyamatkiszervezési piac meghódítása az ún. Automated Office, azaz automatizált iroda létrehozásával.

Jelenleg a szoftverrobotok piacán kétféle megoldás található: a nagy szereplők merev, nem testre szabható rendszerei, valamint a kis szereplők rugalmas, ámde megbízhatatlan megoldásai, amelyek kölcsönösen nem integrálhatóak egymásba, ezzel jelentős mértékű és költséges repetitív ill. manuális munkát generálva az irodai dolgozóknak. Egy 2017-es tanulmány szerint a nagyvállalati dolgozók csak a munkaidejük 39%-ban foglalkoznak az elsődleges munkakörükkel!

A CloudStorm RPA (Robotic Process Automation – robotikus folyamat automatizáció) megoldása a vállalatok ezen fájdalmát hivatott orvosolni szoftverrobotok segítségével. Ezek a robotok lehetővé teszik az ismétlődő folyamatok kiváltását és integrálását a meglévő rendszerekbe, hogy a dolgozók a kreativitást és szakértelmet igénylő munkákra tudjanak fókuszálni.

A kockázati tőkebefektetés révén a CloudStorm új piacokra léphet, felkészíti a vállalatot a globális növekedésre, kiemelt fókuszt kap majd a gépi tanulási funkciók kifejlesztése is.

A Deutsche Telekom bizalmán túl a CloudStorm piaci potenciálját olyan globális partnerekkel induló együttműködések is előre vetítik, mint az Amazon vagy a Microsoft.

Gratulálunk a CloudStorm csapatának a tranzakcióhoz, és örülünk, hogy részesei lehettünk sikereinek! Sok sikert az új piacokon!

A tőkebevonás részleteiről a médiában pld. itt olvashat:

Deutsche Telekom: Hub:raum portfolio expanded with RPA software startup Cloudstorm
IT Business: 400 ezer eurós tőkeinjekció robotizált folyamatautomatizálásra